SZEMLÉLETÜNK

Szülőnek nem születünk, szülővé válunk!

Szakmai megközelítésünket elsősorban az határozza meg, hogyan lehetünk valódi és spontán szülők, ellentétben azzal az elérhetetlen ideális képpel, amely manapság nyomást gyakorol ránk és gyermekeinkre.

Napjainkban a szülői stílus divatirányzat is egyben, a gyermek első három évével kapcsolatos információk pedig elérhetőbbek, mint valaha. A különböző szülői hozzáállásokkal kapcsolatos információk tengerében azonban gyakran megjelennek olyan felszólítás értékű kijelentések, amelyek arra vonatkoznak, mi a helyes, szemben azzal, ami nem az. Ilyenek például: „Muszáj szoptatnod.”, „Aludj együtt a gyermekeddel.”, „Nem kell mindig odafigyelned a gyerekre, ha sír, majd abbahagyja.”, „Ne hagyd, hogy visszabeszéljen a gyerek!”, „A gyerek véleményét mindig kérdezd meg, ne dönts egyedül, egyeztess vele.” stb.

Ezzel a felszólítás jellegű hozzáállással több probléma is akad: egy megvalósíthatatlan ideális szülői képet erőltet ránk, ami az érzelmek egész skáláját hívja elő a szülőben, természetesen a sikertelenség érzését is.  Az ideális szülői kép ráadásul a gyerek megközelítését is eltorzítja, mivel arra koncentrál, hogy milyennek kellene lennie a gyereknek, és nem arra, hogy milyen ő valójában. Így a szülők nem tudják őszintén érezni sem a maguk, sem gyermekük valódi szükségleteit, helyette inkább „recepteket” próbálnak követni.

Gyermekünk egyik leglényegesebb valódi szükséglete, és egyben az egyik legfontosabb szülői képesség is, hogy itt és most jelen tudjunk lenni számukra. A jelenlétünk teszi lehetővé, hogy valójában megérezzük: mik is az igényei, milyen a temperamentuma és a csak őrá jellemző, egyéni karaktere. Ha a jelenben vagyunk, egyidejűleg érezhetjük magunkat is: korlátainkat és a megjelenő érzelmeinket. Ez a képesség egy olyan minőség, amit tanulással szerezhetünk meg. Ebben a párhuzamosan zajló folyamatban egyrészt rendkívül fontos szerepe van gyermekünk fejlődése támogatásának, másrészt szülőként ez által növekedhet azon kapacitásunk, mellyel érett módon tudunk szembe nézni mindazzal, amit a szülői szerep hordoz magában.

Mivel nem hiszünk abban, hogy létezik univerzális és tökéletes szülő, hozzáállásunkkal az „elég jó szülő” pozíciójára való törekvést támogatjuk. Az ilyen szülő tudja, hogy nem tökéletes, de elég kapacitása van arra, hogy kijavítsa azokat a hibákat, melyeket saját emberi mivoltának korlátozottsága miatt vétett.

Ezzel a megközelítéssel kívánunk támogatást nyújtani a szülőknek annak a felfedezésében, hogy milyen szülővé szeretnének válni. Melyek az egyedi és valódi minőségeik, kik is ők valójában, miben szeretnének fejlődni, és milyen segítségre, illetve támogatásra van szükségük. Bár tudatában vagyunk az elmélet fontosságának, úgy véljük, hogy a szülői szerepre vonatkozó ezen megközelítésünk csak a gyakorlati munka hozzáadásával válhat teljessé.

Ezért a Szülői Szerepben Program során az elmélet mellett azonos figyelmet fordítunk az egyéni múltunk megismerésére, a gyermekkorunk feltérképezésére, arra, hogy hogyan támogattak bennünket vagy okoztak sérülést a saját szüleink, és hogy milyen hiedelmeket alakítottunk ki a nőkről, a férfiakról, az életről, a szülői szerepről, az érzelmekről… Amikor meg tudjuk érteni a múltunkat, és világosan megismerjük a saját szükségleteinket és vágyainkat, és ezeket be tudjuk teljesíteni kapcsolatainkban, akkor érthetjük meg igazából gyermekünket.

Mivel a gyermekünkkel való kapcsolatunk önmagunkból indul ki, az elmélet és gyakorlat kombinációjából megalkotott programunk fókuszát az önmagunkkal végzett munkára helyezzük, és nem a gyermekkel való munkára. Ez lehetővé teszi a szülők számára azt is, hogy olyan családi teret és dinamikát alakítsanak ki, amilyet ők maguk szeretnének.

Ennek a megközelítésnek köszönhetően, a szülő magát alapul véve, közvetve tanítja meg a gyermekét arra, hogy mit jelent támogató, odaadó, jelenlevő és őszinte, s mindeközben valódi, nem-tökéletes, autentikus emberi lénynek lenni.